A csillagfejtés olvasókönyve

Az ember mindig is kíváncsi természetű volt. Ezért folyamatosan figyelte az őt körülvevő világot. Felfedezte az égboltot és az összefüggéseket az égi jelenségek és az ő hétközapjai között. Később ez kiegészült a planétákkal, a zodiákus jegyekkel, a fényes csillagokkal, az aszteroidákkal és számos más asztronómiai tényezővel, melyeket együttesen kozmikus hatásnak nevezünk. Az idő múlásával a megszámlálhatatlanul sok tapasztalat, tudássá érett. A csillagászok munkája közben – az asztronómia mellett – egy új irányzat is született, az asztrológia, a csillagnyelv olvasókönyve.

Az asztronómia az égitestek keletkezését, fejlődését, jellemzőit, törvényszerűségeit kutatja, míg az asztrológia a csillagoknak és a bolygóknak a földi életre gyakorolt közvetlen hatására összpontosít. Az asztronómia sok új adattal gazdagodott azáltal, hogy a csillagjelek olvasása a planéták felé irányította a figyelmet.

Számomra ez egy rendkívül érdekes és izgalmas terület, hiszen a diplomamunkámat is ebből a témakörből írtam.

Lássuk akkor, hogyan is kezdődött.

Egyiptom, Mezopotámia, India, Kína síkságain élt népek leletei igazolják, hogy a Hold és a Nap járásának megfigyelése fontossá vált a földműveléssel kapcsolatban. Eleinte úgy gondolták, csak ez a két égitest gyakorol hatást az életükre. Az emberek, az ismeretlentől való félelmüket úgy próbálták legyőzni, hogy észleléseiket lejegyezték, és az eredményeiket felhasználták.

Az események és a tapasztalatok rögzítése, főként a papság feladata lett, akik – abban az időben – komoly társadalmi rangot töltöttek be. Ők határozták meg a folyók áradásának függvényében, a vetésnek és az aratásnak az időpontjait. Kiemelt fontossággal bírtak a holdhónapok, és az év meghatározása, a naptárkészítés.

A szabad szemmel is látható égitestek mozgásának és viselkedésének hatását – a természeti jelenségeken túlmenően – összefüggésbe hozták az emberi viselkedéssel. Ezeket, a kölcsönös megfeleléseket, sok ezer évvel ezelőtt felfedezték elődeink és, az így szerzett tapasztalatokat, felhasználták a mindennapjaikban.

Az első – bizonyítható – emlékek a sumér ékírásos emlékek. Az asztrológia, mint komplex rendszer jelent meg bennük (i.e.6-8000 év). Babilon papjai (a chaldeusi papok) őrizték és fejlesztették tovább a tudást. Közreműködésükkel került az asztrológia Egyiptomba, ahol a kapott tudás kiegészült a megfigyelésekkel.
Az Európában ma is leginkább használatos asztrológia (nyugati asztrológia) a mai Közel-Keletről indult, kb. 7000 évvel ezelőtt.

Fogadtatása, koronként eltérő képet mutat. Voltak uralkodók, egyházi főméltóságok, akik az asztrológusuk megkérdezése nélkül nem hoztak fontos döntéseket. Más korban pogány tudománynak nevezte a keresztény filozófia (pl.: 1200 körül), a törvény és az egyház karöltve üldözte.

A távcső feltalálása forradalmasította a tudományt. Attól a pillanattól, hogy a távcsövet az égbolt felé fordították, olyan műszerré vált, amely képes feltárni a múltunk, a jelenünk és a jövőnk titkait.

Magyarországon a II. világháború után, a szocializmus alatt, a megváltozott kultúrpolitikának  – Aczél György és a 3T elve: Támogatás; Tűrés; Tiltás – „köszönhetően” tiltott volt az asztrológia. Kizárólag a Kőrösi-Csoma Sándorról elnevezett Buddhista Misszióban lehetett asztrológiát tanulni. A rendszerváltást követően vált ismételten szabaddá az út a csillagfejtés megismerése, tanulása, valamint annak tanítása előtt.

Növekvő tendencia állapítható meg azon személyek számának az emelkedésében, akik értik a „csillagnyelvet” – astro=csillag + logos=nyelv. És ez jó!  Önmagunk megismerése és embertársaink megértése szempontjából egyaránt kiemelkedő jelentőséggel bír.

A csillagok, a bolygók mozgása adott, pozíciójuk az efemerida táblázattal pontosan kiszámítható és elkészíthető a képlet, a horoszkóp. Földi halandó manipulálni nem tudja.

Ma már – a Vízöntő korban – a horoszkóp képlet elkészítéséhez számítógépet is használhatunk. Számításai precízek. Sokkal gyorsabb, mint az ember. Szöveges elemzése azonban – gépi mivoltából adódóan – sematikus. Fontos segítőtárs, azonban nem helyettesítheti az asztrológust. Kizárólag a fizikai síkon nincs válasz! A racionalitás és a logika csődöt mondanak. Működése, a hagyományos értelemben véve műszerekkel nem mérhető. Az asztrológia hatása érezhető és érzékelhető.

Pár ezer évvel ezelőtt az a megfogalmazás, mely szerint az asztrológia csupán jövendőmondás, megállta volna a helyét, de ma már ez a terminus nemigen használható.
Napjainkban inkább az a meghatározás helytálló, hogy az asztrológia egy komoly tapasztalati tudomány, mely nem annyira az események bekövetkeztének valószínűségét, hanem az emberi viselkedés indítékait vizsgálja.
A „csillagnyelv olvasása” egy másfajta síkon történő gondolkozásra tanítja meg a használóját.

„Az ember szenved, mert azt gondolja, mások gátolják abban, hogy nyugalomban, békességben, elégedettségben éljen. Pedig a világ csak belülről változhat meg” – állítja Eckhart Tolle.

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.