A Hold, a tűz meg én 😂
A Hold az én bolygóm. Csak így, egyszerűen. A tüzet akkor szeretem, amikor kordában tudom tartani. Például a téli fűtéskor vagy a nyári sütögetéskor.
Már gyerekkoromban csináltam dolgokat, amelyeket a szüleim, nagyszüleim nem igen tudtak hová tenni, mire vélni. Nemcsak furcsállották, de rosszallották is. Néha még bünti is járt érte.
Például imádtam éjszakázni, ami azért valljuk be őszintén, a nagyszülőkkel egy szobában alvás éveiben nem volt egyszerű. Ráadásul ők már este 8-kor lámpaoltást tartottak, mert korán kelők voltak.
Néhány dolgot nagyon szerettem az éjszakákban, például:
- a takaró alatt elemlámpával olvasni,
- bekuckózni az étkezőasztal alá és zavartalanul ábrándozni vagy
- kiosonni a konyhába és az ablakából bámulni a Holdat.
Ne is mondjam ugye, hogy többnyire hamar lebuktam. Mégis mindig, újra meg újra „bűnbe estem”. 😂
A bolygómat, kisgyerekként
- csak csodáltam, de
- nem értettem,
- miért nem esik le, és
- hol van nappal.
Kiskamaszként az volt a fixa ideám, hogy a Hold követ engem. Az ellenkezőjéről nem tudtak lebeszéli, pedig nagyon sokszor próbáltak.
A tűz is el tudott varázsolni.
Amikor én még kislány voltam, meg még aztán is nagyon sokáig, fával és szénnel fűtöttünk. Télen, amikor már délután 4-kor sötétedett, a konyha volt a főhadiszállásunk. Összetartott bennünket a családi tűzhely melege. Szó szerint is.
A kamaszkoromat a nagymamámmal már csak kettesben éltük. Októbertől februárig a konyha tele volt zsúfolva. Zsákszámra álltak benne a megtörésre váró diók. A nagymamám, hogy kiegészítse a kevéske nyugdíjat, szerződött az Áfésszel, dió ügyben is. Minden kg héjas dióból 30 dkg az Áfészé volt. A többivel azt csinálhattunk, amit akartunk. A ráadás az volt, hogy a héja remek tüzelőnek bizonyult. Annyira, hogy csak 1-1 maréknyit volt szabad a kályhába dobni, mert – ahogyan a nagymama szokta mondani – ég, mint a pokol.
Közben mindig beszélgettünk. Sokat mesélt a gyerekkoráról. No meg a lánykoráról, az udvarlókról és a legényfogó babonákról. Így történt meg, hogy 16 évesen, Szilveszter éjszakáján, megtanított ólmot önteni. Néztem a lángot, amely melegítette a blombát. Azon morfondíroztam, milyen tudománya lehet ennek a szürke fémdarabnak, hogy meg tudja jósolni nekem, mi lesz a férjem foglalkozása. Ezt, akkor halálosan komolyan gondoltam. És, a nagymama még csak nem is mosolygott rajtam.
Talán te is úgy gondolod, ahogyan az emberek többsége, hogy a tűz meg a víz mennyire nem férnek össze. Pedig de.
Mindkét elem bennünk van valamennyiünkben. A testünkben és a lelkünkben egyaránt. A bennünk történő égés 36 °C hője, időnként magasabbra emelkedik. Például, amikor
- izgulunk,
- fizikailag terheljük magunkat,
- lázunk van vagy, amikor a
- szívünk lángra lobban.
Bizony a lelkünkben is ott van tűz.
Mi is történik, amikor vágyakozunk valami után?
Nemcsak a szívünk fáj érte, de “harci tűz” ég a lelkünkben. Gondolkodás nélkül, lelkesen teszünk érte, hogy úgy legyen, amint szeretnénk.
Amikor nem sikerül?
Kialszik a tűz, oda a lelkesedés, hamu lesz a parázsból.
Hogyan is vannak ők egymással?
Ők ketten a 4 őselem családjának tagjai. Bennünk is és a természetben is hasonlóan, mint
“Péter és Pál (tudjuk) nyárban
Összeférnek a naptárban,”
Ám ez az összetartozás nem alkalmi, nem időszakos vagy évszakos. Ez egy szünetmentes konfiguráció.
A Világegyetem az egyensúlyra törekszik. Nekünk kell őriznünk a lángot és gátak között tartani a hömpölygő vízet. A fizikai valóságban is és átvitt értelemben is.
Ellenkező esetben az Univerzum az
- Enter helyett, ami a holnapot hozza el nekünk, a
- Delete gombot fogja megnyomni és akkor itt a vége, fuss el véle. Kérdés, lesz-e hova?
Ma még működik a Backspce gomb – hátra lépés vagy esély a javításra.
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!