Gondolatok, de nem csak asztro

Vasárnap délután óta a Kosban jár a Hold. Vele kezdjük a hetet és el fog tartani a hét közepéig, szerda hajnalig.

A Kos csillagkép nevének eredete

A juh, hétköznapi szóval a birka, hímjeit hívjuk kosnak.
Az asztrológiai év első hónapja a Kos hava. Szakmai neve Aries. Kezdete a tavaszi nap-éj egyenlőség napja, általában március 21.

A mitológia szerint Nephelének, a felhők nimfájának szolgálatot tévő kosnak köszönheti a nevét.

A történet lényege

A nimfának gyermekeit kellett volna feláldoznia az isteneknek. Egy kos segített megmenteni őket. A kost áldozták fel. Hálából Árészről, a háború istenéről nevezték el és a Kos csillagképben emléke örökké él.
A sztori részleteiért kattints ide!

Ezért aztán az sem véletlen, hogy az analógia a juhot a Kos zodiákushoz sorolta.

Régi népi szokás a nyájak legeltetése. E regula szerint az első jószág a birka. Időjárástól függően, amikor zöldülni kezdenek a rétek, március utolsó napjaival indul a kihajtás és be kell fejezni április 24-ig.

„Az eredeti fellelhetőség helye” szerint többféle féle gyapjú létezik. A legismertebbek

  1. a juh,
  2. az angórakecske és
  3. a kasmírkecske bundája.

Az igazán jó minőséget akkor érik el a tenyésztők, amikor az eredeti, az ősi módon – télen-nyáron – a szabad ég alatt nevelkednek a jószágok.

Felhasználása

A gyapjú, a belőle készült ruházatokban, lakástextíliákban, de még az építőiparban is jelen van.
Mind ehhez azonban meg kell szabadítani az állatokat a bozontos bundájuktól. A tartási módból eredően különböző szennyeződés rakódik a szőrükre, nem is kevés. Nem szoktak minden este tusolni.

Évente legalább 2x muszáj nekik megfürödni. Bár nem szeretik és az sem biztos, hogy jót tesz nekik, de – a nyírás előtt – át kell esniük az úsztatásos vagy zuhanyos tortúrán.

A videó forrása a YouTube. La tonte des moutons, magyarul Birkanyírás, címmel a Ville de Billère, francia város önkormányzata töltötte fel.

Az iparosodás előtt az asszonyok otthon sodorták és fonták a gyapjúból a fonalat, hogy felsőruhákat készítsenek belőle.
A legősibb módszert – a nemezelést – ma is használják. A népi mesterek, a népművészek, a népi iparművészek mellett különböző iparágakban szintén megtalálható.

Tulajdonságai

Nem könnyű bánni a gyapjúból készült termékekkel, mégis szeretjük, mert meleg, puha és rugalmas.

Továbbiak:

  • Az egyik jó tulajdonsága, hogy nagyon lassan nedvesedik.
  • Bár a száradási ideje sem rövid.
  • A napfény kiválhat állagromlásokat. Szilárdsága csökkenhet és a színe is megváltozhat.
  • Ezt nem a meleg váltja ki, hanem az UV sugárzás.
  • 100 °C hőmérséklet feletti hőt csak rövid távon „bírja”.
  • Égés közben kellemetlen, de jellegzetes szaga lesz.
  • Göbösödve olvad.
  • Az elektromosságot rosszul vezeti.
  • Feldolgozása során sztatikusan könnyen töltődik.

Miért „szereti” a víz napokat. 😉

A rugalmasságának megőrzéséhez szüksége van páratartalomra. Ezért a gyapjúfonodákban, a fonal puhítására, a statikusság enyhítésére/megszüntetésére és a szálszakadások csökkentése érdekében, a levegőt nagy mértékben párásítják. A relatív páratartalom elérheti akár 70-80 %-ot is.

Amiért a víz elemű napokon nem tanácsos a lakásban nagy-nagy szellőztetést rendezni, ugyan ezért szereti a gyapjú ezeket a napokat. A 4 őselem közül a víz napokon a legmagasabb a levegő páratartalma.

A világ urbanizálódik. Azon már szinte meg sem lepődünk, hogy őzek, szarvasok, vaddisznók, rókák és egyéb erdei vadak közlekednek lakhelyeinken és az országutakon.

A nyájak terelése is képes közlekedési dugót generálni. Olyat viszont most látok először, hogy a mama birka a barijával együtt az aszfalton pihennek.

És igen. A fotón remekül látszik, hogy ez az ő életterületük, de az ember ketté szelte ezzel az úttal. Úgy, mint ahogyan azt már számtalanszor megtette. Gondolom a tendencia itt nem ért véget.

Csak visszavették jogos tulajdonukat. A természet már csak ilyen.

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .