Van-e értelme visszatérni a Holdra?

Amikor arról tájékoztat a média, hogy milyen műholdakat, űrszondákat és egyéb új kutató robotokat juttattak a világűrbe, már fel sem kapjuk a fejünket, mert annyira az életünk részévé lettek ezek az eszközök. A XX. század derekán, földi halandó erről még álmodni sem mert.

Ma pedig a Hold, a Mars és a mély űr felfedezésére törekszenek.

1961-ben az USA akkori elnöke, J. F. Kennedy, meghirdette az űrprogramot. Nyolc évvel később, 1969. július 20-án, történt meg először, hogy ember lépett a Hold felszínére, az Apollo-11 űrhajóból.

Voltak, akik történelmi pillanatról beszéltek és voltak, akik hazugságnak tartották. Megint mások, összeesküvés elméleteket gyártottak róla.

Nincs új a Nap alatt, tartja egy közismert mondás. És milyen igaza van, hiszen az emberek ma is így reagálnak. No, de most nem erről lesz szó. Hanem arról, hogy majdnem 50 éve, 1972 óta senki sem járt a Holdon. Azonban akkor és ott nem fejeződött be a hódítás, mert a világ több országa is versenyez azért, hogy embert küldjön a Holdra és létrehozza a bázisát. A legismertebbek az

• Amerikai Egyesült Államok,
• India,
• Japán,
• Kína és
• Oroszország,

de a többiek sem tétlenkednek. Folyamatosan keresik a megoldásokat és a szövetségeseket is.

Miért újult meg az a szándék, hogy embert vigyenek ismét a Holdra?

A kereskedelmi emberi űrrepülések megjelenésével a visszatérési vágy újjáéledt és új űrversenyt generált. Ezen a területen talán a legaktívabbak a Nasa és SpaceX.  Ők „szövetségesek”, mert a NASA a SpaceX magáncéget választotta kereskedelmi űrrepülési műveleteinek részévé. Ugyanakkor versenytársak is, mert a cég saját űrkutatási menetrendjét is folytatja.

A Holdra és azon túlra történő repülések lehetővé tétele érdekében a NASA és a SpaceX egyaránt új nehéz emelő rakétákat fejleszt ki:

• a SpaceX a csillaghajóját és
• a Nasa az űrrepülőgépét.

Azt csak tippelgetni lehet, hogy melyik lesz a befutó kettőjük közül, vagy esetleg egy nevető harmadik. Az biztos hogy, aki először jut el a Holdra, új korszakot nyit egy olyan világ felfedezésének, amelynek még mindig sok tudományos értéke van.

Mi értelme van visszatérni a Holdra?

A visszatérés egyik vonzereje abban van, ami a Hold poros felszíne alatt található.

Akik ott bázist akarnak létesíteni és potenciálisan elkezdenek bányászni a Holdon, azoknak nemcsak a kivitelezés gyakorlati stratégiájával kell szembenézniük, hanem a jogi és etikai kérdéseket sem söpörhetik a szőnyeg alá.

Az 1967-es Világűr-szerződésben rögzítették, hogy egyetlen ország sem birtokolhatja a Holdat. Van azonban egy másik nemzetközi megállapodás is.
1984-ben lépett hatályba a Hold-szerződés. Ennek a fő alapelve, sarkalatos pontja, hogy a Hold és annak természeti erőforrásai az „emberiség közös öröksége”.  Ez viszont eléggé általános megfogalmazás, a pontos jelentése nem tisztázott, ezért sok államnak ez nem tetszik. Talán így fordulhat elő, hogy a Hold-szerződést, 37 évvel később, még csak 18 ország ratifikálta. Légi- és űrjogi szakértők szerint, bár nem valószínű, hogy új nemzetközi szerződés lesz, azonban új iránymutatásokra feltétlenül szükség lesz a Hold erőforrásainak kiaknázásához.

Először is ki kell deríteni, hogy hol találhatók, hogyan érhetők el a potenciális erőforrások. Olyan technológiát is fejleszteni kell, mely képes felismerni és kivonni őket, majd felhasználható termékké alakítani.

Több tisztázatlan kérdés is van.

• Hogyan jutnak majd a Holdra bányászni az emberek?
• A potenciálisan megtalálható víz, oxigén, Hélium 3 és egyéb értékes és fontos elemek, miként aknázhatóak ki?
• A Földre juttatásuk hogyan oldható meg?

Ezeket a kihívásokat az az ország vagy vállalkozó, amelyik nagyon akarja és rendelkezik a szükségesnél is több tőkével, meg fogja oldani. Nem egy és nem kettő próbálkozásról tudunk.

Arról azonban még nem tudtak megegyezni, hogy a kiaknázott világűrbéli erőforrást, azt a bizonyos „emberiség közös örökségét”, fel kell-e osztani a Földön létező valamennyi ország között.

Aztán, ha egy ország vagy vállalat képes lenne legyőzni a Hold bányászatának számos technikai akadályát, amennyiben meg tudnának egyezni az űrbéli termékek felosztásában, talán ratifikálná mindenki a szerződést.

Ezeket a gondolatokat  és kérdéseket a https://theconversation.com/-on olvasott, Clint Witchalls tudományos újságíró cikke váltotta ki belőlem, amelyet egy podcastben elhangzottak alapján állított össze. A beszélgetés meghívottjai szakmájuknak elismert képviselői:
Tanja Masson-Zwaan, a hollandiai Leideni Egyetem űrjogi adjunktusa,
Katherine Joy, a Royal Society egyetemi kutatója az Egyesült Királyságban,
Frans von der Dunkot, az amerikai Nebraska-Lincoln Egyetem űrjogprofesszora és
Rowena Christiansen, az ausztráliai Melbourne-i Egyetem orvospedagógusa és orvosa.