Segít a Hold
  • Kezdőlap
  • Blog
  • Rólam
  • Konzultációk
  • Ingyenes
  • Kapcsolat
  • Menu Menu

Közös trónnak túros a háta? – A jelen

2021.11.25./Szerző: Mády Éva

Szaturnusz – Uránusz diszharmonikus fényszöget alkotnak. Ez a 90°-os helyzet a félutat jelenti.
Annak a 180°-nak felét, amelyet megtettek a szemben állásuktól az együtt állást jelentő találkozásukig.

Hoz-e ez valamilyen változást?

Hol állnak most?

A Szaturnusz a levegő elemű Vízöntőben, az Uránusz pedig a Bikában, amely föld elem. Őselemek szempontjából igencsak ellentéteseknek látszanak, mert

  • a levegő – meleg és nedves,
  • a föld – hideg és száraz.

A dolog pikantériája, hogy a modernnek mondott nyugati asztrológia szerint viszont az Uránusz is a Vízöntő uralkodó bolygója. Ők itt közös trónon ülnek.

Így van ez, amikor a matek közbeszól. 😉

Kezdetben bolygóból kevesebb volt, mint zodiákusjelből. A csillagászat és a technikája azonban folyamatosan fejlődött és fejlődik ma is. A helyzet megváltozott.

Milyen gyorsak?

A Szaturnusz a gyorsabb és az ő 30 éves fordulatszámával ennyi időre van szüksége, hogy 1x megkerülje a Napot.
Ugyanezt az utat az Uránusz 84 év alatt teszi meg.

Mit jelent ez?

Bízzunk a matekra, amely azt mondja, hogy az Uránusz 2,8x lassabb, mint a Szaturnusz.
A Sors-bolygó elnevezést kapták, mert az ember földi élete során maximum 1x vagy 2x kerülnek oda, ahol a születés pillanatában álltak.

A 2000-es évek derekán, amikor az asztrológiával komolyabban kezdtem foglalkozni, már számoltunk az Uránusz visszatérésével. Akkor már a 84. életév elérésének is megvolt a reális esélye.
Ma pedig – aki megéri a 90. születésnapját -, annak az életében 3x tér vissza a Szaturnusza.

Évszázadokon át csak a Szaturnusz viselhette ezt a nevet, mert az Uránusz – hivatalosan – 1781. március 13-án került ismertté, mint bolygó.
Már az ókorban is látták, de csupán egy nagyon nagy fénnyel rendelkező csillagnak gondolták. A távcső sokat változtatott a helyzet megítélésén.

Mire számíthatunk?

Ennek a diszharmonikus fényszögnek, amely most köztük van, kvadrát a neve, mert a negyede a 360°-nak, vagyis 90°.

Sokan rossz fényszögnek tartják, mert „valami mindig történik”.

Képzeld el úgy, mint egy négyzet alakú asztalt. Akik nem szemben ülnek egymással, azoknak összekoccanhat a könyökük munka közben vagy az étkezések során.
Amikor nem szándékosan zavarják egymást, akkor is kellemetlen tud lenni.

Az udvariasabb fél vagy aki rosszabbul viseli, az tesz róla, hogy ez a helyzet megszűnjön, mert érzi, hogy változtatnia kell.
Igen, a változás az a valami, ami mindig történik. A változás nem lesz csak úgy magától, a semmiből. Valamit tenni kell érte, elő kell mozdítani.
Szóval, így aztán „valami mindig történik”.

Meddig maradnak így?

Egyetlen szóval? Sokáig. Nagyjából 2 évig. Annál egy kicsit nagyobb változásokon kell átesnünk, mint a „vidd arrébb a könyöködet, ne böködj, vagy ülj át a másik asztalhoz”.

Mindez része annak a hosszú folyamatnak, amelynek a kezdete 2020. december 21. volt. Létrejött a Szaturnusz-Jupiter együtt állás és elindította egy új világ építését. Igaz, ehhez fenekestül fel fogja forgatni, amit talált. Emberileg, társadalmilag, gazdaságilag és a természeti körülményeket tekintve is.

Elkeseredésre akkor sincsen semmi okunk, amikor azt látjuk, hogy tótágast áll minden, amit eddig megszoktuk. Azért történik mindez, hogy egy új, egy jobb világ születhessen meg. Az elfogadás, a megértés, az egyéni szabadság időszaka – a Vízöntő korszaka.

Érdekesség, hogy egyes szemléletek szerint ez már az ezredforduló körül elindult.

Ám ez már egy másik történet, amelyben – az elmúlt asztrológiai és társadalmi korok tapasztalatai alapján – igyekszem majd a miértekre megmutatni a lehetséges válaszokat.

 

Bejegyzés megosztása
  • Megosztás Facebook
  • Megosztás X
  • Share on WhatsApp
  • Megosztás Pinterest
  • Megosztás LinkedIn
  • Megosztás Tumblr
  • Megosztás Vk
  • Megosztás Reddit
  • Megosztás emailben
https://segitahold.hu/wp-content/uploads/2021/11/vizonto.jpg 520 735 Mády Éva https://segitahold.hu/wp-content/uploads/2022/06/j-logo-5.jpg Mády Éva2021-11-25 13:30:242021-11-25 13:58:33Közös trónnak túros a háta? – A jelen
0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Adj egy esélyt magadnak!

Arről beszélek, hogy …

3 előjel 5 érv a Nap bak bevétel-vezetés Bika bolygók cashflow ciklon együtt állás energia etika evegő filozófia füld gyerek hatás Hold hátráló Merkúr Jupiter kiadás-vezetés korlátok Kék Hold könyv Merkúr munkajog májusban Nap Plútó politika pénzáramlás Rák segít siker szabad akarat szabadság szabályok szoftver Telihol természet támogat Uránusz vallás víz Újhold

Nicsak, ki beszél?

Mády Éva asztrológus, online tanácsadó vagyok.

A legtöbb, amit tehetek érted, hogy elhozom a módszert a múltból. Hozzáteszem a mai  technikát.

Így tudok segíteni, hogy könnyűek, szerethetők legyenek a napi teendőid és az életed kihívásai.

A legfrissebb történések

  • Most te választhatsz és dönthetsz
  • Amikor a Hold aktivál – valami mindig megmozdul
  • Amikor a Hold sem tudja, hol áll a feje
  • Égi események áprilisban
  • Szevasz tavasz!
  • A Hold aktuális hatásai

Impresszum

SZABÁLYZATOK

ÁSZF – Általános Szerződési Feltételek

GDPR – Adatkezelési Tájékoztató

PARTNEREK

Tárhelyszolgáltatónk

Üzemeltető adatai

 

© Copyright - Segít a Hold - powered by Enfold WordPress Theme
Link to: 2021. 47. hét – Színes Hold-Menetrend Link to: 2021. 47. hét – Színes Hold-Menetrend 2021. 47. hét – Színes Hold-Menetrend Link to: Közös trónnak túros a háta? – A múlt Link to: Közös trónnak túros a háta? – A múlt Közös trónnak túros a háta? – A múlt
Visszagörgetés a tetejére Visszagörgetés a tetejére Visszagörgetés a tetejére

A Segít a Hold is használ sütiket (cookie-kat), mert a legjobb élményt szeretnénk nyújtani a számodra. A sütik a segítségedre vannak a honlapunk használatában, de nem azonosítanak be téged. Igényeid szerint ki- és bekapcsolhatod őket.

Powered by  GDPR Cookie Compliance
Adatvédelmi áttekintés

A Segít a Hold is sütiket (cookie-kat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményben részesülhess, de nem azonosít be téged.

Ezek a névtelen információk a böngészőben tárolódnak azért, hogy a következő látogatásod alkalmával a kedvenc beállításaid fogadjanak.

Segítik a munkámat, hogy számodra értékes tartalmakat készíthessek.

A süti beállításokat - a bal oldalon található fülekkel - az igényeidnek megfelelően módosíthatod.

Feltétlenül szükséges sütik

Ezek a sütik csak arra emlékeznek, hogy az előző látogatásod alkalmával mit engedélyeztél, illetve mit tiltottál a beállításuk során.

Elfogadásukkal legközelebb - a Segít a Holdra érkezésedkor - már emlékezni fognak a kedvenc beállításaidra és csupán akkor kell foglalkoznod velük, amennyiben módosítani, ki- és/vagy bekapcsolni szeretnéd őket.

Süti szabályzat

A Segít a Hold részletes Adatkezelési tájékoztatója. Amennyiben szeretnéd letölteni, kattints rá, lécci!