5 bolygó+a Hold tavaszi üzije neked
Március 19-én – 5 óra 23 perctől – a Kosban lesz a Merkúr. A kettős és hármas együttállások hatásaiba fog életet vinni a Hold.
Elgondolkodtam rajta, hogy miként is fog alakulni ez a tavasz illatú hétvége a Holddal és az érintett 5 bolygóval együtt.
Milyen hatásokkal járhat ez együtt?
A Merkúr már együttáll a Nappal a Kos küszöbén, mert mindketten a Kosban folytatják az útjukat.
A Nap és Kos tüzesek, a Merkúr pedig levegős. Ez a kapcsolat akár még jól is elsülhet. Ehhez nagyfokú tolerancia és visszafogottság szükségeltetik, mert a levegő táplálja a tüzet.
Mekkora erre az esély?
A pillanatnyi helyzetükből – az együttállásukból – fakadóan mindkettőjüket telibe kapja a szintén tüzes Mars fényszöge.
Ez a kapcsolat pedig gyárilag magában hordozza az ingerlékenységet és az indulatosságot. A „kerül, amibe kerül, de csakazért is meg foglak győzni, hogy nekem van igazam” mentalitásból fakadó erőszakosság a jellemzője az ilyen fényszögkapcsolatoknak.
A Merkúr által képviselt, 2 leginkább érintett hétköznapi terület, az információk és a közlekedés. Csak halkan jegyzem meg, hogy a sebészeket is a Merkúr személyesíti meg.
Ha ehhez még hozzá tesszük, hogy kis hazánk egyébként sem az udvarias és magasszínvonalú közlekedési kultúrájáról híresült el, akkor csak azt tudom kívánni, ne legyen igazam.
Mivel a Mars – kellemetlen kapcsolatban – szintén levegő elemű jegyben – van, akár még a légiközlekedés is bekerülhet a hírekbe. Elképzelhető ez akkor is, ha a tüzes Mars rang- és hatalom nélküli a levegős Ikrekben. Te is tudod, hogy amikor a levegő táplálja a tüzet, könnyen lehet a szunnyadó parázsból is lobogó láng.
Azért egy kis reménysugár mutatkozik,
amely a Holdnak köszönhető. Ez a helyzet abból adódik, hogy
- miközben a Hold baktat a Halak zodiákus felé – egy pozitív üzenettel találja meg a Marsot;
- majd, a Halak küszöbén találkozik a Szaturnusszal – a visszafogottság megtestesítőjével -, továbbá
- már a Merkúr érkezése előtt is együttáll a Nap a Neptunusszal – a rejtelmesség és titokzatosság bolygójával.
+ 1. A Hold az események elindítója.
Március 19-én a déli órákban olyan fényszögkapcsolatban lesz a Hold és a Mars, amely magában hordozza a kevésbé megrázó kimenetelét az eseményeknek. Szóval, van rá remény, hogy nem lesz igazam.
Ennek a bizakodásnak az alapja,
hogy a Hold – útban a Halak felé – együttállásba kerül a Szaturnusszal. A bölcs, megfontolt és visszafogott természetű Szaturnusz, ha másként nem megy, hát korlátokat fog állítani. Azt, hogy mit tud, a pandémia alatt tapasztalhattad a saját bőrödön.
- Közvetlen kapcsolatban áll a Szaturnusszal 2 bolygó is – a Hold és a Mars.
- Közvetve azonban további 4 planéta is érintett – a Nap, a Merkúr, a Neptunusz és a Plútó.
Melyik bolygó hatása fog érvényesülni?
Ha nagyon egyszerűen fogalmazok, akkor ez a konstelláció 2 irányú utca. Valójában azonban 6 + n a lehetséges variációk száma.
A fentebb megnevezett 6 bolygó mellett + a Föld 7,8 milliárd lakosa és még a természeti körülmények beleszólhatnak, akár hosszú távon is, a hangulatod vagy az életed alakulásába.
Tegyük hozzá azt is, hogy az emberi reakciók szintén okozhatnak meglepetést, mert a szabad akarat kiszámíthatatlan.
A Plútó már a Vízöntő zodiákus küszöbén toporog és március 23-án át is fogja lépni azt. Addig is bármikor oszthat lapokat. Ebben a pillanatban például – a Bak utolsó lépcsőjén állva – fényszögkapcsolata van a Merkúr-Nap-Neptunusz hármas együttállással.
Nem marad más, csak a bizakodás, a körültekintés, meg az óvatosság és a józan ész. A higgadt viselkedésnek ezek az alapjai.
Útravaló
- Legyél a megszokottnál sokkal koncentráltabb, óvatosabb, amikor úton vagy.
- Kipihentebb, mint bármikor máskor, hogy elkerülhesd a bajt.
- Tartsd be a kommunikálási és közlekedési szabályokat és lehetőleg ne menj bele semmilyen kockázatos manőverbe.
- Nagyobb körültekintéssel kezeld a hivatalos iratokat.
- A tárgyaló partnerekkel legyél egy kicsit türelmesebb és megértőbb, még akkor is, ha igazad van! Könnyű ilyenkor olyan vitákba bocsátkozni, amiből nehezen jönnél ki nyertesként.
- A későbbi kellemetlenségek elkerülése végett, ha szerződést kötsz ne felejtsd elolvasni az „apróbetűs” részeket sem! Tudod! Az ördög a részletekben lakozik.
- A világ folyamatosan változik. Ezért még a legbölcsebb embernek is „van új a Nap alatt”. Döntéseid, reakcióid és vélemény nyilvánításaid előtt kérdezz bátran és sokat, mert csak a fel nem tett kérdés a rossz kérdés. „Utóleg már siránkozni kár!”
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!