Telitalálatos Hold-Totó
Amióta az eszemet tudom, mindig is figyeltem a Holdat. 5 évesen, először megsértődtem, majd pedig vitába szálltam a nagymamámmal.
Kinevetett, amikor egy este, hazafelé tartva, megmutattam neki a nagy felfedezésemet, hogy „követ bennünket a Hold”.
Még vacsora közben is erről beszélgettünk. Sehogy sem értettem, nagypapa miért adott neki igazat. Nem tudtak meggyőzni róla, hogy tévedek. 😃
Ez a sztori akkor jutott eszembe először, amikor asztrológiát kezdtem tanulni. Ott tartottunk éppen, hogy melyik bolygóhoz milyen zodiákusjel tartozik. Ekkor tudtam meg, hogy a Rák születési jegyem uralkodó bolygója a Hold.
Szóval, akár azt is mondhatnám, némi túlzással, a Hold meg én már születésem óta barátok vagyunk. 😃
Ma már biztos vagyok benne, hogy sokkal könnyebb lehetett volna az életem, csak korábban kellett volna erre ráébrednem. Sajnos, későn érő típus vagyok. Persze, erre sem jöttem rá időben. 🤔
Az elvesztegetett időt soha sem pótolhatjuk és jóvá tenni sem tudjuk.
Amit viszont biztosan tudunk a Holdról.
- A Föld nevű bolygónk körül kering.
- A Föld körüli 1 teljes fordulathoz 4 hétre van szüksége.
- A saját tengelye körül is forog.
- Ezt a kört szintén 4 hét alatt teszi meg.
- Az alakja, csekély mértékben, de naponta változik.
- Szabad szemmel jól láthatók az „alakváltozásai”.
- Jellemzően 4 fázisát szoktuk megkülönböztetni.
- A 4 fázis csak 3 féle alakját jelenti.
- A 3 alaknak sikerült 5 nevet adnunk. 😃
- Minden vizet megmozgat, annak tömegétől függetlenül.
- A tömegvonzás okán minden élőlényt képes befolyásolni.
- Hatással van a növények fejlődésére, az állatok viselkedésére, az emberek egészségére és a napi tevékenységeik sikerére.
- Folyamatosan nő azoknak a száma, akik nemcsak tudják, de ki is használják, hogy segít a Hold könnyebbé tenni az életünket.
+1. Kőzet minták bizonyítják, hogy a Föld és a Hold közös „ősöktől” származnak.
Itt most abba is hagyom. Nem mintha nem tudnék még több telitalálatos totó-szelvényt kitölteni a Holdról. Inkább csak azért, hogy el ne ijesszen senkit sem az információk halmaza.
Olyan ezt, mint a tavaszi kert. Eleinte csak parányi lándzsácskák sorakoznak, majd szárba szökkenek és hamarosan virágba borul minden.





Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!