A Hold, a Nap, a Neptunusz és te

 

Csupán csak 2 bolygó 3 mozgás változása lesz a következő héten.

Ebből

  • 2 a Hold eseménye,
  • a Nap is jegyhatárhoz érkezik,
  • + a Neptunusz is közbeszól.

 

A Hold

A vasárnap kora reggelre teljesen el/lefogyott, ugyanakkor megújult Hold, déli 1 órától a Rákban van.

Újhold idején a legmagasabb a dagály. Mint minden Hold-hatás, úgy ez sem kerüli ki a szervezetedet.

A Hold vizek ura.

Játszi könnyedséggel mozgatja a tengernyi víztömegeket és az óceánokét is.

Köztudott tény, hogy az emberi test kb. 2/3 részét víz alkotja. Vagyis, a te folyadék háztartásodat is ő irányítja.

Újhold idején a testedben is dagály jelenség zajlik. Ez pedig okozhat vérnyomás ingadozást.

A Hold csúcsok – Újhold és Telihold – hatásai előtte 2 nappal már, majd utána 2 nappal még erősek.

 

A Rák Újhold okozta vérnyomás változás ilyenkor rárakódik a Hold által amúgy is befolyásolt hangulat ingazodásra.

Ez most azért is fontos, mert a vizes Rákban, a saját uralmi birodalmában lesz a Hold, szerda hajnalig.

Amikor azokkal a dolgokkal foglalkozol, amelyeknek a rendelt idejét mutatja a Hold zodiákus helyzete,
nemcsak időt és pénzt tudsz spórolni vele, hanem a közérzeted is jobb lesz.

Az elégedettség, a nyugalom és az adott-kapott jó szó, mosoly, ölelés vagyis a szeretet  az egészséged alapja, mert kevesebb negatív stressznek teszed ki magadat.

Okosan időzíts, hogy beleférjenek a terveid a következő 2,5 napba.

Ekkor érkezik ugyanis az Oroszlán zodiákus fölé.

A linkre kattintva, kérlek olvasd el, lécci!

A Nap

Kedden délután 5 órakor lesz a második bolygómozgás – a Napnak a vizes Rák zodiákusba érkezése.

 

Milyen hatásra számíthatsz?

Az érzelmek és ábrándozás után ez már a tettek mezeje lesz.

„Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák! –
Isten vételetek!”

Ahogyan azt Csokonai Vitéz Mihály már 220 évvel ez előtt megírta.

A legmerészebb álmodat is megtervezheted, csak a megvalósítás első lépéseit halaszd későbbre. Ahogyan a régi mondásból is tudod, aludj rá néhányat.

Az érintettek elsősorban azok lesznek, akik a Rák Nap jegyben születtek, vagy a Holdjuk, Aszcendensük a Rákban volt születésük pillanatában.

Természetesen a többiek sem maradnak le a Nap fényt és meleget hozó hatásáról, mert a mind eközben létrejövő további fényszögkapcsolatok, hoznak nekik is kihívásokat és lehetőségeket.

E jegy szülöttei már akár 1 hónapja érzik, hogy lendületet kaptak és tisztábban látnak, éreznek dolgokat. Igaz, az álmodozó énüknek is sikerül nagyot lódulni ezáltal, de most lesz erejük és főként bátorságuk a megvalósításukhoz.

Gyakran éri őket az a vád, hogy rapszodikusak, kiszámíthatatlanok és sokat „rinyálnak.” Ennek 3 oka biztosan van:

  1. víz eleműként jó megérzéseik vannak,
  2. a jegyek közt nekik van a legjobb memóriájuk,
  3. a Hold az uralkodó bolygójuk és eme égitest változékonysága váltja ki a hangulatuk látványos ingadozását.

És akkor arról még nem is beszéltem, milyen a mentalitásuk, a vérmérsékletük vagy miként szocializálódtak.

Mindenki a szabad akaratával el tudja dönteni,, hogy miként akar viselkedni. Az adott helyzetben pedig – amelyben mindig benne Hold, mint hangulatfeleős,  arról szól, mire képes, hogyan tud viselkedni az ember lánya/fia.

 

A Neptunusz

A Napnak, a Rákba érkezésének pillanatában, már van egy fényszög kapcsolata. Nem mással, mint a Neptunusszal, aki szintén az álmodozások és hiú ábrándok generálója. Most pedig a Halakban – a saját birodalmában – az ereje a maximumon van.

Ez határozottan alátámasztja azt, amit az  előző bekezdésben javasoltam. Várj még 1-2 napot. Legalább addig, amíg a Hold elhagyja az Oroszlánt.

Ez a bökdösődő, noszogató fényszög nem fogja megkönnyíteni a helyzetedet.

A Neptunusz június 26-ig ebben a kapcsolatában marad a Nappal. Ő az egyik leglassabban mozgó bolygó. 164 év alatt kerüli meg a Napot.

Júliusban hátrálni kezd majd és a Mikulás fogja az előre menetirányba állítani. 

Az alatt a kb. 14 év alatt – általában évente 1x –  beiktat magának egy retrográd=hátráló időszakot.  A Halak zodiákustól majd 2026. januárban búcsúzik el.

„Azt kívánom néked, hosszú legyen álmod, ébredésed édes és kicsiny csalódásod.”

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.