Telihold a Bakban – 2022. júliusban
A hideg, föld elemű Bak forró pillanatokat, órákat, de akár napokat is hozhat számodra.
A Holdtölte napjai soha sem könnyűek.
Most sem lesznek azok. Nézz csak szét figyelmesen! Észre fogod venni, hogyan feszülnek egymásnak a két pólus antagonisztikus energiái.
A Telihold azt jelenti, hogy a Nap és a Hold a bolygónk 2 ellentétes, egymással szemközti oldalán tartózkodik éppen. Ez a pozíciójuk, ugyanazt jelenti, mint a földi életben.
A nem egy oldalon állás mindig feszültségeket hordoz magában és kellemetlen meglepetéseket okozhat. Ebben az esetben ma meg még +2 napig.
A logikus Bak földjén járó Hold az életed egyik nagyon érzékeny elemének, a lelkednek a megtestesítője. Úgy is mondhatom, hogy most éppen a világunk legfőbb uralkodójával, a Nappal konfrontálódik.
Sem a Hold, sem pedig a Nap nincsenek egyedül ebben a helyzetben.
- A Holdhoz karnyújtásira a hátrálóban lévő Plútó áll.
- A Nap mellett – hatósugáron belül – pedig a Merkúr található.
Vagyis a buldózer Plútó – a vadi újat akarok építeni, ezért ha kell, letarolok mindent – érzésével tölti fel a lelkedre ható Holdat.
A Nap nem szokott megszeppenni, hiszen ő a Főnök. Most a kommunikációt megtestesítő Merkúr az ő oldalán áll.
A helyzet nem veszélytelen, de nem is reménytelen.
Akár még stresszoldó megoldás is megszülethet egy kialakult konfliktus kezelésére.
Erre minden esélye megvan a legfőbb Úrnak, mert – a hirtelen, szikraként kipattanó ötletek felelőse – az Uránusz segítő jobbot nyújt mindkét oldalnak.
Az Uránusz ugyanis kvázi „külső szemlélőként” van jelen ebben a kapcsolatban. Ám – szerintem – ez jót tesz a helyzetnek. Ő más aspektusból látja az eseményeket, ezért könnyen lehet a mérleg nyelve. Segíthet helyrebillenteni az egyensúlyt. Minden segítség annyit ér, amennyit elfogadsz belőle!
Mit tehetsz ezekben a napokban?
Egy mondatban – A visszafogottság, a mértéktartás és az intuíciókra hallgatás ideje van ilyen esetben.
Bármit látsz, olvasol, hallasz ezen idő alatt, amely érzékenyen érint, igyekezz megfékezni az indulataidat! Persze az sem árt, ha tudsz olvasni a sorok között.
Ha végképp nem tudod lecsitítani a háborgó lelkedet és kard ki kard kiállsz az érdekeidért, a véleményedért, akkor előtte gondold át, vannak-e olyan eszközeid és képességeid, mint Dávidnak volt, amikor szembeszállt Góliáttal.
A nehéz helyzetek megoldásához bátorságra van szükséged, nem pedig vakmerőségre!
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!