Az októberi prognózis más lesz, mint a korábbiak

Amikor ránézel, biztosan hosszúnak fogod találni ezt a cikket, de hidd el nekem, a következő hónapot sokkal hosszabbnak fogod érezni.

Kérlek szépen, olvasd végig!

Októberben a hétvégék lesznek a legnehezebbek, de azért hétköznapra is „kijut a jóból”.

Az első hét rövid lesz. Teliholddal kezdődik, a Kos állatövi jelben.

Pénteken, 2-3-án még hat a +-2 napos szabály, amelyre rásegít a harcias, tüzes Mars, akit az éjszaka folyamán utolér majd a Hold, ami azt jelenti, hogy kellemetlen eseményeket is kiválthat. A Jupiter is képben van, ő pedig nagyban gondolkodik, bármiről is legyen szó. 4-én a Mars kapcsolódása a Jupiter-Szaturnusz-Plútó hármashoz megegyezik az augusztus 4-vél (Bejrút). A meggondolatlanság és az extravagancia kerülése erősen ajánlott.

A második héten a tudatos visszafogottság és óvatosság a jó taktika, mert a Hold nehéz bolygó kapcsolatokat fog alkotni. A 7-e és a 9-e kiemelkedő lesz ebben az értelemben. A hét végére inkább passzív pihenést érdemes tervezni.

A harmadik hét elején, 12-én, a Hold már lassan elhagyja az előző napok durva fényszögeit.
14-én viszont a Nap fogja elérni a 3-as csoportosulást (stelliumot), miközben szembe kerül a Marssal.
Ez az 5 bolygó, így együtt semmi jót nem ígér. Az egyik legrosszabb konstellációt hozzák össze.
A hétvégére a helyzet tovább romlik, mert egyéb kellemetlen fényszögek is létre fognak jönni. Sőt! Folytatódik 20-ig.
Közben, 16-án, lesz egy Újholdunk is, amely bolygóállásainak hatása a következő Hold-hónap, vagyis a következő 28 nap, eseményeit, helyzeteit és a létre jövő állapotokat vetíti előre.
25-én hatványozottan körültekintőnek kell lenni. Csak semmi hirtelen mozdulat, cipekedés, semmi hősködés, mert a Mérlegben lévő Nap a derekat képviseli, valamit a vele rossz hatású fényszöget alkotó Szaturnusz pedig a csontokat, a gerincet.

A negyedik héten folytatódik az előző heti felállás és 23-án – nemzeti ünnep és őszi szünet – a Bak állatövi jelbe ér a majd a Hold, ahol a Jupiter-Plútó-Szaturnusz csoportosulásnak először csak a hatókörébe kerül, ami már önmagában sem volna kellemes. Majd végig látogatja mind a hármat. Brutálisan nehéz kapcsolatok ezek. Olyan, mint egy pokoli láncreakció. Lassú járású bolygókról van szó, ezért elhúzódnak ezek a hatások.

Az ötödik héten sem lesz sokkal könnyebb. 26-tól a Nap és a vele együttálló Merkúr kerülnek szembe az Uránusszal. A hatások fokozatosan erősödnek.
30-án a Hold utol éri a Marsot, aki folyamatosan dresszírozza a Bakban együttálló 3-ast. Ebbe fog bekapcsolódni a Hold, aki – mint mindig-, most is a cselekvést jelentő ige.
31-én tetőznek, amikor Telihold is lesz.

A hónapnak vége, de a hatásoknak még sajnos koránt sem. Innen folytatódik majd minden novemberben.

Ezek lesznek a várható nehéz és kritikus bolygó kapcsolatok. Nem lesz könnyű, de természetesen lesznek pozitív hatású fényszögek is, amelyek hatásait majd az aktuális Hold-jegyváltások alkalmával részletezni fogok.

Az, hogy téged mind ezek mennyire fognak érinteni, annak a születési képleted a kulcsa.

A legjobb, amit tehetsz, óvatosan, körültekintően és nagyon visszafogottan gondolkodsz és élsz. Teremts minél több alkalmat magadnak a pihenésre, sétálásra! Élvezd Őszapó keze nyomán feltáruló gyönyörűséges szépségű színeket.

Vigyázz magadra, a szeretteidre és mindenki másra!

Különösen a 65 év felettiekre, mert az ő születési horoszkópjukban a Szaturnusz az Ascendensüket érinti. Ez most veszélyt jelent a számukra, mert a Szaturnuszé – aki az alvilág kapujának őre – az egyik főszerep.

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .