Változnak az évszakok

Erre az átmeneti időszakra, amelyet éppen most élünk, többféle elnevezése is közszájon forog.

  • Őszelő,
  • Indián nyár,
  • Vénasszonyok nyara.

A magam részéről egyik ellen sincsen semmi kifogásom, de azért nem bírom ki, hogy el ne mondjam:

  • Őszelőnek a régi-régi népnyelv nevezte el.
  • az indiánok nem a mi földrészünk ősei voltak,
  • a vénasszonyok elnevezés nem éppen a legkedvesebb,

Az év szívemhez az őszelő áll a legközelebb. Szerintem szép és rendkívül beszédes. Ennek dacára, a magam nemes egyszerűségével, az Idős hölgyek nyara elnevezést alkottam meg rá. 🤣

Szintén szép és beszédes is, amelyet kislánykoromban tanultam a nagymamámtól. „Isten Napocskája cirógatja az arcodat.”

Ez a már nem nyári meleg és még nem esős ősz sok-sok munkával jár az otthonunkban. A kis ruhatár is nagy gond. Fontos, de általan nem igazán kedvelt a ruházat „költöztetése”, mert kevés embernek adatik meg, hogy külön szekrénye legyen a vékonyabb és egy másik a vastagabb ruháinak. Nálunk például a

  • a polcos szekrény felső polcain az aktuálisak vannak és a a többiek meg az alsón;
  • a vállfásaknál a jobb- és baloldal a felosztás.

Nekem nagyon tud fájni, amikor rájövök, a legnagyobb jószándék mellett is, értéktelenné lett a munkám. Meg az időm meg a ráfordított energiám és mehetek vissza a start mezőre.

Úgy gondolom, ha már csinál valamit az ember lánya/fia – akár szereti, akár nem -, de a muszáj nagy úr, tegye azt jól. A legjobb tudása szerint. Lehetőleg mindent a maga idejében.

Ezért említettem meg szeptember 16. előtt, a Vízöntőbe érkező Hold kapcsán, hogy

“előttünk a tél, az idényruhák startra készen várják a helycserét.”

Egyúttal tettem 2 ígéretet is:

  1. elmondom, mi történik a máskor “költöztetett” ruhaneműkkel és
  2. készítek neked egy kisokost róla, hogy mikor lesznek még ilyen napok.

A szezonváltó szekrényrendezésre az ideálisak napok – elvileg -, amikor levegő elemű zodiákusjelben jár a Hold.

Az évszak-váltott holmik esete a további elemekkel:

  1. a tűz napokon ragaszkodó természetű lesz a gyűrődés,
  2. a víz napokon beleköltözik a doh,
  3. a föld napokon „oroszlánszagú” lesz a holmid.

Ez utóbbi jelző a mai korunk szülötte, de szebben hangzik a penetránsnál vagy a büdösnél.

A tanulmányaim szerint a minden szempontból optimálisak azon napok, amelyeken

  1. a Hold levegő elemben jár és
  2. felszálló ágon halad.

Mindkét feltételnek egyszerre kell teljesülnie!

Ezeket az érzékeny napokat mutatja a https://segitahold.hu/szekrenyed-szezonvalto-holdnaptara/

 

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .