Fodrászok réme?

Tegnap este ½ 10 után, a Skorpió állatövi jel fölé érkezett a Hold.
Ez a zodiákusjel a víz elemhez tartozik, ezért nedves + hideg. A Hold, általában, a víz elemű zodiákus jegyekben érzi jól magát, csak nem egyformán mindegyikben.

Itt is jól érzi magát, szeretik őt, sok mindent szabad neki, de csak annyira, mint a kedves vendégnek dukál.
Sietős az útja és csak 2 napig lesz itt.

Az uralkodó bolygója a Mars, aki éppen a Bika zodiákusjel utolsó fokán, féllábbal már az Ikrekben áll.

A Mars itt igencsak gyenge formában van és csupán egyetlen kapcsolata van. A még mindig a Bakban lévő Plútónak mégis a segítő jobbját nyújtja.

A Skorpió merészségéből, kutató hajlamából és szenvedélyéből küld ízelítőt a számunkra a Holddal. Ugyanakkor a gyanakvásunk felerősödik és a harag bosszúálló hajlamokat is generálhat a következő 2 napban.

Amikor a Hold a Skorpióban jár, az új vállalkozások indításával, a peres ügyekkel, a kiszámítható és erős ellenállással szemben kiemelten fontos az óvatosság és körültekintő eljárás.

Testünk érzékeny részei ilyenkor a nemi szervek, a prosztata, a húgycső, a húgyhólyag, a végbél és a végbélnyilás. Különösen körültekintőek legyünk, hogy ne sérüljenek és lehetőleg műtéti beavatkozásukra se most legyen szükségünk.

A víz és levél napokról van szó.

Erősítsük az energia háztartásunkat a levél jellegű táplálékkal. Ezenkívül a szénhidrátok ilyenkor nagyobb mértékben képesek beépülni, mint más napokon. A gabonafélék és a cukrok fogyasztása minden körülmények között odafigyelést igényel, mert a szénhidrátokra szükségünk van, de a bevitt mennyiség nem mindegy.

  • Egyrészt a gabonafélékben van a legtöbb szénhidrát, azok pedig hírhedten magas kalóriatartalommal IS rendelkeznek.
  • Másrészt a szervezetünk a szénhidrátokból cukrot IS készít.

A háztartásban a víz igényes tennivalók

  • a mosások: lemosás, kimosás, felmosás

könnyebbek és eredményesebbek.

A szobanövények locsolása ismét aktuális. Adhatunk már tápoldatot is, hiszen hosszabbak a nappalok, több fényt kapnak, fejlődésnek indultak.

Hidratáljuk magunkat is,

  • egyrészt igyunk már akkor, amikor még nem érezzük a szomjúságot,
  • másrészt a bőrünk víz szükségletére is legyünk tekintettel.

A frizura nem szokta ilyenkor megtartani a formáját. Vannak városok egyes dél-európai országokban, ahol a fodrász üzletek ki sem nyitnak, amikor a Hold víz elemekben jár.

A Hold fogyó szakaszában lépett. Február 13-ig könnyebben engedünk el mindent, amitől szabadulni szeretnénk.

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .