Kettős nap van

Március 16-án délben megérkezik a Kos csillagképből a Bika csillagkép fölé a Hold.

A Bika föld elem, száraz + meleg. Szívesen látott, kedves vendégnek érezheti itt magát. Elvileg tavasz van, de a böjti szelek a hőérzetünket lefelé hangolják. Ez a fizikai testük összehúzódását eredményezi, míg a Bika-Hold hatására a lelkünket gomboljuk be, akár nyakig.

Uralkodó bolygója a Vénusz, aki a szépséget, a harmóniát, a szeretetet és a vidámságot is jelenti.

Pillanatnyilag az Uránusz az egyetlen bolygó, amellyel ebben jegyben találkozni fog Hold.

Mindkettőjüknek, külön-külön olyan spéci kapcsolata lesz, amelyet korábban ily módon igyekeztem szemléltetni:

Ez az a helyzet, amit a főútvonalon haladó busz és mellékútról belehajtó autó találkozásához szoktam hasonlítani, mert 90°-ra állnak egymástól.

  • Az egyik esetben a Plútó a busz, a Hold a versenyautó,
  • másikban pedig az Uránusz a busz és a Szaturnusz a versenyautó.

Ez a 3 találkozó ad azért aggodalomra okot. Különösen a Plútó-Hold sikerülhet zajosabbra, hiszen a Bakban beragadt buldózer most kap egy adag impulzust, hogy kikászálódjon. Hiába tudja, hogy még nincs itt ideje a jegyváltásának, azért próbálkozni fog, szerintem.

Ez alatt a 2,5 nap alatt – a Bikára jellemzően – lassabbak és megfontoltabbak, de birtoklóbbak is, ha úgy tetszik, féltékenyebbek leszünk.

Amikor a Hold a Bika csillagkép felett jár, eljött az ideje a régóta húzódó, lezárásra ítéltetett tevékenységeknek. Ugyanakkor kedvezően alakulhatnak a szerelmi és párkapcsolatok is.
Ez a Hold-helyzet a földdel kapcsolatos tevékenységek sikerét biztosítja leginkább. A meteorológiai előrejelzések szerint húsvét keddtől már fokozatosa emelkedik a hőmérséklet, a szél is megszelídül.
Tavasz lesz! Gyönyörű! Mondom én, József Attila után szabadon. 😀

Testrészeink és szerveink közül a vénuszi részek  a bőr, a gége, a petefészek, a mandula, a mirigyek, a vese és a vénák, továbbá a Bika befolyása alatt működő garat, a nemi- és kiválasztó szervek, a pajzsmirigy, a torok  lehetőleg ne sérüljenek és csak életmentő beavatkozások javasoltak.
A száj és a garat operációja kockázatosabb, mint más napokon.
Március 13. óta növőben van a Hold, a foghúzás ebben a szakaszban bő vérzéssel járhat.

táplálkozásunkban a ban és a gyökértermésekben megtalálható ásványi anyagok, nyomelemek és vitaminok gyorsan, könnyen és hatékonyan felszívódnak. Több energiája marad az immunrendszerünknek a védekezésre.

háztartásunkban a lakás szépítésében mindent szabad. Jókor jön ez most, hiszen 2 hét múlva húsvét lesz.

Kertünkben a hidegföldbe is vethető növények mehetek a végleges helyükre. Aki 1 hónappal ezelőtt tesztelte a vetőmagok csíraképességét, az most helyzeti előnyben van. Na jó, nyugi van, mert még most sem késő. 😀
A sziklakertek ébresztésére is alkalmasak ezek  napok.
A felszálló ágban lévő Hold alatt a metszés kivérezteti a fákat és a bokrokat.

kényeztető és a szépészeti ötleteinket bátran valósítsuk meg, mert a Bika-Hold ezt támogatja. Kezdjük egy illatos, gyógyítófüves, aromaterápiás fürdővel. Ilyenkor „hosszúlejáratú” a bőrápolás és bőrtáplálás, a hajvágás, a hajfestés, manikűr-pedikűr hatása.

Pénzügyeink átgondolására, tervezésére vagy újra tervezésére a március 17. az alkalmas nap, ebben a hónapban.

 

 

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .