Kvartett a Halakban
Március 11-én, délután 3/4 4-től a Halak csillagkép felett folytatja az útját a Hold.
Ez a zodiákusjel a víz elem. hideg + nedves. A Hold itt úgy érzi magát, mint a szívesen látott vendég, meg tudja mutatni az erejét.
Uralkodó bolygója a Jupiter, akivel 1 nappal korábban találkoztak a Vízöntőben. 13-án fogja utolérni a Napot, aki még mindig a Halakban van, de már nem sokáig.
Ilyenkor az emberszerető vidám, gyengéd Halak érzéseit közvetíti a Hold nekünk. Ugyanakkor könnyen túlvállalhatjuk magunkat, ezért szétforgácsoltak, kaotikusak és csalódottak lehetünk.
Amikor a Hold a Halak csillagkép felett jár, kedvező az idő a békés üzleti ügyekhez. Újakat azonban lehetőleg ne most indítsunk. Óvatosak és körültekintőek legyük pénz dolgában, mert könnyen kifolyik a kezünk közül, mint a víz.
Baráti, szerelmi és párkapcsolataink szintén kedvezően alakulnak. Az alatt 1,5 nap alatt, amíg a Hold eléri a Napot, vagyis ismét Újhold lesz, együtt fog még állni a Vénusszal is. Ez a helyzet erősíti a romantikus kapcsolatokat.
13-án Újhold lesz. Remek alkalom lezárni minden olyan kapcsolatot, amely már nem működik. Engedjük útjára mindazt, ami már nem fontos a számunkra!
Testrészeink és szerveink közül a jupiteri részek – a comb, a csecsemőmirigy, a csípő, hasnyálmirigy, a máj, a vér -, valamint a Halak zodiákusjel által képviselt kezek és lábfejek érzékenyek ilyenkor. Figyeljünk jobban rájuk, védjük a sérülésektől és kíméljük meg őket a műtéti beavatkozásoktól.
A folyadékról is gondoskodjuk és ne várjuk meg, hogy a Hold-Vénusz együttállása emlékeztessen bennünket, hogy vesénk is van.
A dohányzást mérsékeljük ezekben a napokban, mert a Nap-Neptun együttállása magában hordozza a mérgekből, narkotikumokból származó látási zavarokat és szívproblémákat.
A fentiekben részletezett Nap-Neptun-Vénusz együttállásba fog belesétálni a Hold, az esemény kiváltásának, elindításának nagymestere. 100 szónak is 1 a vége, lesz mire figyelnünk, amennyiben nem szeretnénk nyögve, az ágyat nyomva tölteni a következő hétvégénket. Ennek a 4 bolygónak a „bandázása” jól belepuffanthat a hétvégi programunkba. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a Szaturnusz-Uránusz veszélyes derékszöge is könnyen áthúzza a számításainkat. Rendesen próbára teszik az idegeinket is.
Ezek a szénhidrát (CH) és levél napok lesznek.
Az étkezésben a „leveles” kajáké és az egészséges szénhidrátoké az előny. Minél könnyebb kajákat fogyasszunk, mert a Hold-Vénusz kapcsolat hajlamos puffadást hozni az életünkbe.
Könnyebb és tartósabb a háztartásban minden tevékenység, amihez vízre van szükségünk.
A kertünkben még nem kell öntözni, de a szobanövényeink locsolásáról ne feledkezzünk meg. Azok a cserepes fűszerek, amelyet túlélték a telet a konyhánkban, szintén megérdemelnek egy kis locsolást.
A leghatásosabb kényeztetés a hidratálás. A víz közeli szabadidő eltöltésére, különösen pecázásra 😊 alkalmasak ezek a napok. Sétával, kíméletes tornával és masszírozással is jót teszünk a végtagjaink alsó régiójának. A pedikűrre és a manikűrre később kerítsünk sort.
A hajformázás sem lesz tartós.
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!