A növő Hold ereje minden hónapban jól jön
Sok minden van, ami ősidők óta része az emberiség életének. Például a 4 őselem: a föld, a víz, a tűz és a levegő.
Ez a szerző még nem írta meg az önéletrajzát.
De büszkén mondhatjuk, hogy Mády Éva már 219 bejegyzéssel járult hozzá az oldal tartalmi bibliográfiájához.
Sok minden van, ami ősidők óta része az emberiség életének. Például a 4 őselem: a föld, a víz, a tűz és a levegő.
Van egy régi mondás, miszerint hallgatni arany. Létezik egy olyan változata is, hogy „beszélni ezüst, hallgatni arany.” Fiatal fejjel ezt a gondolatmenetet tovább vittük a barátaimmal, átfogalmaztuk, illetve kiegészítettük. A mi változatunk így hangzik: Hallgatni arany, beszélni ezüst, szeretni jó!
Vasárnap – a délelőtti pár csepp eső után – igazi októberi tavasz lett. Szélcsend és majdnem 20 °C a kora délutáni hőmérséklet. Ebéd után a párom elvonult sziesztázni, én pedig a kávémmal kiültem a terasznak becézett kedvenc helyemre. Nyáron különösen szeretem ezt a helyet. Lefekvés előtt itt szoktam csodálni a csillagos eget. Olyankor születnek meg a „világmegváltó” ötleteim. […]
A kényelem ma már minden ember számára alap igény és szerencsére el is érhető. Bár az, hogy szerencsére, csak részben igaz. Hiszen semmi sincs ingyen, mert mindennek megfizetjük az árát. Vagy pénzzel vagy másként.
Milyen esete lehet a C-vitaminnak a forró teával? Tudom, kilóg a lóláb, mert a cím nagyon hasonlít Móricz Zsigmond stílusára. 😀
Augusztus eleje óta már ti is tudjátok, hogy a hátráló (retrográd) bolygónak is van ereje. Hónapokon keresztül 6 retrográd planéta is volt felettünk, a Mars, a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz, a Neptunusz és a Plútó.
„Soha ne légy a otthonod rabja, mert a ő van érted és nem fordítva. Az otthonod legyen mindig tiszta, friss illatú.”
Amikor ránézel, biztosan hosszúnak fogod találni ezt a cikket, de hidd el nekem, a következő hónapot sokkal hosszabbnak fogod érezni.
Az asztrológia mélyebb megértéséhez nem a megszokott logika útján jutunk el, hanem a rendszerező elménket meg kell tanítanunk egy nagy varázsra, az analógiás gondolkodásra.
Szerinted milyen nemzet vagyunk? Ha 1 szóval kellene válaszolnod, biztosan azt mondanád, hogy a magyar, lovas nemzet.
Tudod-e, hogy a Hold miért van hatással az előlényekre?
A Hold fázisaival kapcsolatos mai tudásunkat a több ezer éves megfigyelésekre, feljegyzésekre, tapasztalatokra és az ezekből levont következtetésekre alapozzuk. Persze, egy gyerek is tudja már, a Hold alakjának változását úgy nevezzük, hogy fázisok.
Mády Éva asztrológus, online tanácsadó vagyok.
A legtöbb, amit tehetek érted, hogy elhozom a módszert a múltból. Hozzáteszem a mai technikát.
Így tudok segíteni, hogy könnyűek, szerethetők legyenek a napi teendőid és az életed kihívásai.
